Hol van az a nyár? (Elosont!) Ott, ahol a többi. Elillant, elosont, elmúlt! Furcsa, családtermészetű évszak. Telezsákkal hordja örömeidet, szabadságérzetet kölcsönöz, elönt megannyi boldogsággal s aztán fogja magát és itthagy. Pedig tanusíthatom: itt volt. Hirtelenjött hevével, régismert hetykeségével hántotta le rólunk az addig fázósan összehúzott bugyolákat, elővillantak újra az igéző combok, a félig fedett testek és a természet harmóniája kezdett uralkodni. Aztán vad tombolásával izzadságcseppek özönét csalta homlokunkra, szikrázó pompájával összehunyorította szemünket. Bőrünk forrósága enyhülésre vágyott, tétován kerestük az árnyékot, éjszakákon erkélyeinken álmatlankodtunk, friss szellőről álmodozva. Mégis szerettük ezt a nyarat, mint az eddigieket is mindig. Mert ilyenkor mintha gondtalanabbnak tűnne minden, világosabbak lennének életünk körvonalai. Emberek mennek el egymás mellett, csak furcsa, nehéz szuszogásukat hallani. Nem néznek rád, nem vesznek észre, nem törődnek veled. Nem érnek rá. Nyaralnak, vagy csak érzik a nyarat. Aztán amikor észrevétlen elsuhannak a forró napok s reggelenként a völgyek hónaljában kiseperhetetlen ködök bújnak meg, már eljegyezheted magad a gondolattal: kipihent társadalomba térsz vissza, amely ízeidre szed, felszánt, bőröd barnaságára féltékeny, beléd kíváncsiskodik, elirigyli tőled a nyáron szerzett nyugalmadat, boldogságodat. Pedig ehhez a boldogsághoz mindenki hozzájuthat, hiszen ez az állapot mindenkit egyaránt megillet. Ilyenkor hordozhatod magadban vágyaidat, emlékeidet, melyek régmúlt nyarak lápos szövevényében gyökereznek s reményeidet, melyek a jövő ingatag futóhomokján várják eredésüket. Nyár! Vérpezsdítő álmokat serkentő évszak. Ilyenkor szerelemről álmodsz, amely megszaporította szívverésedet, csókokról, amelyek símogattak és felperzseltek, símogatásokról, amelyek megcsendesítették háborgó-lázongó vágyaidat, szavakról, amelyek új utakat mutattak neked s színekről, amelyek szétterülnek köddé váló emlékeiden. Dallamokat, zenét hallasz, amelyek körülfonják lelkedet, arcokat, amelyek elsüllyedtek, de amelyeket mégis fiatalnak, gyermekinek látsz, tájakat, melyeket a szerelem sodort eléd és tájakat, amelyekbe a szerelemtől sodródtál. De most újra ősz van! Imnádott ősz! Horhosok öblén búvó mustok fanyar illatával, sebesfolyású patakokban groteszk táncaikat lejtő rákok vonagló potrohaival, Adria kéken csillogó mélységeivel, Lomnic havasfejú csúcsaival, az olasz tengerpart utánozhatatlan mediterráneumával. Itt vannak újra az eltemetettek, a frissen születettek, életet ígérő hitegetések, de itt jár a halált, az elmúlást idéző ígéret is, váratlanságot, döbbenetet és félelmet osztogatva, amely görcsbe szorítja lelkedet és felsejlő reményeidet és melyek éppen szürkeségüknél fogva képesek feloldani a monoton mindennapok terméketlenségét. Elmúlt a nyár és itt jár az ősz! Élünk továbbra is a hétköznapok suta ritmusában. ÉLÜNK! 2006