MEGSZÓLALNAK AZ ISKOLACSENGŐK
((tanévkezdés elé))

Unokáim közül a legkisebb is lassan eladósorba kerül. Ő az, aki a többiek közül a legszenvedélyesebben emlegeti fel oktondi viccelődésemet, melyekkel tavaszonként borzoltam fel tanulásba belefáradt idegeiket.
Amikor a gesztenyefák gyertyát gyújtottak, már kutatva lesték pillantásaimat, mikor sütöm el bugyuta tréfáimat. És amikor a virágzás nyomán apró, a tűhegynél alig nagyobb szőröcskék jelezték a tavasz termékenyítő erejét, ennek ideje is bekövetkezett.
Magam köré gyűjtöttem őket és bánatos arccal közöltem velük, hogy mire ezek a pöttömnyi golyócskák futballozni való gesztenyékké érnek, újra az iskolapadban kell ülniök.
Mindez ezért jutott eszembe, mert a rádió, a híradások és hirdetések szűntelenül a közelgő tanévkezdésre figyelmeztetnek.
Még ezer ágra süt a Nap, a homlokunkon fáradt izzadságcseppek csordogálnak, de a hajnalok már árulkodnak.
Az ősz a kertek alatt kullog.
Hirnökül szerény jelzéseit küldi. A horhosok, völgyek hónaljában reggelenként bágyadt ködök ülnek, a harmatos fű vakító flitterként szórja szét a Nap sugarait.
Közeleg az ősz!
És közeleg a tanév kezdete is.
De addig még egy hétnek kell elmúlnia s ezalatt a hét alatt még sok-sok örömöt és kedves emkléket gyűjthetnek be iskolába készülő (?) fiataljaink.
Fiatal barátaim!
Használjátok ki e csekélyke lehetőséget, hogy amire kipompásodnak a sétatéri gesztenyefák, már alig lesz valamicske hátra abból az időből, amit még az iskolapadban kell töltenetek s amikor majd újra aranysárga mosollyal köszönt ránk a most egyre bágyadtabb sugarával búcsúzó NYÁR.

1997