PETRA SZOBÁM FALÁN (köszönet a képért) (2003-ban Jordániában jártunk. Lenyűgözött bennünket Petra a maga utolérhetetlen bájával, csodáival. Rábeszélésünkre lányunk és vejünk elutazott ugyanoda, mert nem tudtak betelni Petra vidoképeivel és az elmeséltekkel. Aztán éppoly lenyűgözve érkeztek haza, mint mi. Névnapomra vejem egy, a petrai kincstár sajátkezűleg festett képével ajándékozott meg. Köszönetként ez a vers született:) A sziklafal, a táj ősrégi, emlék, melyből sohasem elég, a voltat, a múltat idézi Petra, a szíkh és az ég. Reámzúdulnak, felém szállnak az emlékek, mint a madarak, érzem: itt engem visszavártak itt megtaláltam magamat. Volt, hogy azt hittem sose látom csodás Petrát, ezt az ősi tájat, ám ez a csendes álmélkodásom kioldja belőlem a régi vágyat. Lám, most itt vagyok és csodálkozva nézem mint dobbantja meg lüktető szívemet, könnyű az éltem: száz emlékem e kövekről felém integet. Én Petrám! mennyedbe szállok, időtlen vagyok, lebegek, s úgy tudom nézni, mint a királyok: bölcs fenséggel az életet. Mint e tájat, itt, Petrában, hol minden olyan csodaszép, úgy tudom nézni, hogy meg se lássam: odakünn mennyi a szemét. S most itt lóg a kép szobám falán, kétségem nem támad, nincs már! Baktatok a múltban! Eltévedtem talán? de a szíkh mögül rámköszönt a kincstár. 2004