LEVÉL A TÁVOLI KEDVESHEZ
(elhagyottan)

Egykorvolt Kedvesem!
Hát itthagytál?
Elmentél?
Tőlem?
Örökre?

Próbálok beenyugodni a megváltoztathatatlanba, elfelejteni hűtlenséged, melyre aligha szolgáltam rá. Felidézni az éveket, napokat, meghitt órákat, amelyeknek emléke kitörölhetetlenül belém ivódott, s amely most, hogy elmentél, egyedül az erőt, hogy sorsom tovább viseljem.

Emlékszel?

Akkor jöttél hozzám, amikor a legnagyobb szükségem volt Rád. Amikor rámköszöntött a férfikor, s amikor erőddel hitet és megszállottságot tudtál adni miindahhoz ami várt rám. És amiről tudtam, hogy Nélküled nem tudnám elviselni.

Belém bújtál, velem voltál a nap minden órájában. Éreztem hatalmadat, tudtam, hogy óvó kezeddel sorsomon munkálkodsz, hogy erőt, hitet és türelmet adsz. Magamhoz szorítottalak. Veled álmodtam vágyaimat és büszkén mutogattalak embertársaimnak. Körülfontad gondolataimat, okosan tettél merésszé, s néha miattad -mert felfűtöttél- voltam, lehettem meggondolatlan. Vad biztonsággal vettem az akadályokat és a fiaskók, amelyeket el kellett viselnem, szétolvadtak ölelő karjaidban.
Együtt voltunk.
Azt hittem mindörökké!

Emlékedet fakó képek őrzik, melyek mindegyike egy-egy kort idéz, amely most már Nélküled, soha vissza nem térhet. Látom magam erőtől duzzadóan, széles mosollyal, hetyke tartással, szembenézni az Élet kihívásaival. Meggondolatlan hevességgel, amint fel sem mérem helyzetem és a veszélyt, csak megyek előre.

De itthagytál!

Megpróbállak megérteni.
Bevalljam?
Nehezen megy

Ám ha fáradó kezemre nézek, számlálom a megszámolhatatlan barázdákat, melyeket az Idő szántott homlokomra, megértelek. Sőt, egy kicsit írígyellek is!

Aki elhagyhattad ezt a porhüvelyt, kiszállhattál a buliból, amely már egyre kevesebb élményt, mind több gondot és kilátástalanságot ígér.
Mégis fáj, hogy egyedül hagytál. De mert nem tettél mást, mint engedelmeskedtél az Élet könyörtelen parancsának, meg kell bocsátanom hűtlenségedet.

De tudomásul kell venned, hogy amíg élek, emléked lobogva él bennem, s hogy együttlétünket, oly sok ideig tartó boldogságunkat sohasem fogom elfelejteni.

Szépen kívánok Tőled búcsúzni, ezért fogadd köszönetemet azért a sok-sok jóért, amit adtál.
Isten veled, ifjúságom, legszebb férfikorom!

Megbocsátó szeretettel köszönt egykori társad:
Bokrétás András

1987