Huszarek bácsi.

Huszarek bácsi álláshalmozó volt. Három funkció feladatai között kellett ügyesen lavíroznia, de becsületére vált, hogy ezt tisztességgel megtette.
Reggelenként feleségének, Ági néninek segített a főszolgabírói hivatal takarításában, aztán 8 órakor feltette a fejére a postás-sapkát, felhúzta a egyenkabátot és elindult a Postára.
Ez utóbbival -mármint a kabáttal- ugyan meggyűlt egy kicsit a baja, mert azt bizony nem valamiféle úriszabóságban készítették s nem is Huszarek bácsi méretére, ezért hát úgy nézett ki benne, mint Hasek Svejkje a világháborúban.-
Délelőtt kihordta a postát. Hatalmas oldaltáskájába belefért a falu egésznapi levele, hivatalos értesítője, pénzesutalványa és minden egyéb, amelynek kézbesítésére a Magyar Posta Huszarek bácsin keresztül volt illetékes.
Postaláda csak egy volt a faluban, az is a Postán, így bizony sokat kellett gyalogolnia annak, aki egy-egy levelet szeretetett volna elküldeni valahová.
Kivételt ez alól csak azok jelentettek, akik a Posta és a vasútállomás közötti országút mellett laktak.
Mert Huszarek bácsi mindennap délután pontosan fél kettőkor befogta agg szamarát rozoga szekere elé és elindult a vasútra, hogy az aznap összegyűlt küldeményeket ott leadja.
Aki a fent említett útvonal mellett lakott, annak nem volt más teendője, ha dolga volt Huszarek bácsival, minthogy kiállt a kapuja elé, és amikor Huszarek bácsi odaért, a kezébe nyomta az elküldendő levelet.
Huszarek bácsi akkurátusan levette a postás-sapkát, beletette a levelet és egy merész lendülettel visszavarázsolta a fejére az alkalmi postaládának kinevezett siltes-sapkát
Nem kellett sietnie ilyenkor Huszarek bácsinak, el-elbeszélgetett a kapujuk előtt ácsorgókkal, bizony még akkor is, amikor azoknak semmi dolguk nem akadt vele.
Ilyenkor tudtak meg olyasféléket az emberek Huszarek bácsitól, amit mástól nem hallhattak. Nagy becsben is tartották Huszarek bácsit, aki ilyenféleképpen rajta tartotta a kezét a falu ütőerén, s amit ő nem tudott a faluról, azt nem is volt érdemes tudni másoknak sem.
Késő délután, úgy öt óra után Huszarek bácsi levette a postáskabátot és sapkát, komótosan elballagott a főszolgabírói hivatalba, hogy kisbíróvá avanzsáljon
Ott várta már az a kidobolnivaló hír, értesítés, közlemény, amelyet aztán neki kellett kihirdetnie a faluban.
Magához vette hát az itt-ott már a tűzoltó-zenekarból kimustrált, behorpadt dobot, a két kiszálkásodott dobverőt és elindult, hogy hírét vigye mindannak,amit a közgazgatásiak közhírré tenni ítéltek.
Huszarek bácsi sohasem tanult dobolni, de szorult bele valami, amit akár ritmusérzéknek is nevezhetnénk. Olyan akkurátus dobszólókat varázsolt elő a rekedt hangszerből, hogy tán még egy zenekarban is megállta volna a helyét.
Ha aztán bárki meghallotta, hogy Huszarek bácsi püföli a dobot, tüstént letett mindent, ami éppen a kezeügyébe volt és sietett, hogy meghallgassa mit is üzent neki a hatóság, a hivatal.
Huszarek bácsi nagyon sokáig halmozta a funkciókat.
Igaz, a főszolgabírói hivatal megszűnt, de az „utód”, a helybéli tanács eleinte csakúgy rászorult Huszarek bácsira, mint annakelőtte a főszolgabíróság.
Később aztán zöldre festett autó került a faluba, volánjánál jóképú, pedrettbajszú sofőrrel, s mert a hangosítót is beszerelték, bizony megszűnt Huszarek bácsi „hatalma”.
De addigra már meg is öregedett és feleségével, a százkilósra hízott Ági nénivel napszámra ültek a tanács előtti kispadon , bizonyára visszaemlegetve az a kort, amikor a falu Huszarekék nélkül nem ment volna semmire.

2008

2008

	HUSZAREK BÁCSI