GYURI
(írótárs vagy valami afféle)

"Ha későn, ha csonkán,
ha senkinek: írjad!"
(Arany János)

Gyuri író.
Én-e?- tiltakozna csendes szenvedélyességgel, barnára tágított szemekkel, nevetéstől titokban göcögő pocakkal. S ha elfogadhatóan különös kritériumait vizsgálom szabódásának, majdnem igazat kell neki adnom. Mert szerinte aki nem fűzhető fel a Mikszáth-Kosztolányi-Babits-Illyés-Kodolányi kalárisra, az még opálosan fénylő hamis gyöngyszemként sem fér el ott.
Az ne fogjon könnyelműn a lantok pengetésihez!

Ha nem, hát nem!

Írócska?
Afféle, mondanám, de ebben a kicsinyítóképzőben annyi a hamis ítélet, hogy meg sem merem kockáztatni. Olyasfajta dédelgetés lenne ez, mint mikor a szerelmes és türelmetlen, már az ágy felé kacsintgató legény szelíd símogatással inti okosabb dolgokra a lányt, kinek szívét már igen, a nagyon vágyott dolgokat még nem bírja, s ki belőle ostobácska oktondiságávval buggyantotta ki a lecsacsikázás igéit.

Akkor meg mi?
Zsurnaliszta?

Mert az aztán végképp nem. Hiába ír újságba, hiába töri magát -erről majd később-, hogy gondalatait szétteríthesse, zsurnaliszta az semmiképpen sem!

Hacsak olyannak nem sikeredne lennie, mint azoknak, ott valamikor a New York kávéházban, a Japánban vagy a Fészekben. Ha ott lehetett volna, alighanem őt is megillette volna a főszerkesztői titulus Józsitól, a főpincértől, aki készségesen hitelezett úgy hónap vége felé a hírnévvel ugyancsak, ám anyagiakkal jóval szegényebben ellátottaknak. Ott, a mélyvízben, maga is odahallgathatott volna azokra, akiknek most szószerint idézi bölcsességeit, s kikhez igazítottan nem tartja magát még újságírónak sem.

Most már csak ki kéne találni, akkor ki is voltaképpen?

Czeizel Endre azt állítja, hogy a Földön eddig élt mintegy 16 miliárd ember közül jó, ha kettőnek egyezett a DNS-e. Nem vagyok genetikus, belenyugszom Czeizel következtetésébe.

Egy dolog azonban igencsak foglalkoztat. Vajon biológiai DNS mellett nem létezik-e lelki-szellemi DNS is? Sa ha van ilyen, hát a tanítómesterek, a pedagógusok, a vájtfülűek, az igét hirdetők DNS-ei valószínűleg hasonlíthatnak-e egymásra.

Gyurinak ilyen igehirdetői DNS-ei lehetnek.
Ő közvetít! Gondolatokat!

Megvan!
Gyuri g o n d o l a t k ö z v e t í t ő !

Hordozza, mint teve a púpját súlyos gondolatait, kétkedéseit, ismereteit, s bő kézzel szórja szét az arra érdemesek között. Azzal sem törődik, ha olyannak is jut, akik aligha érdemlik meg azt.

De amíg kiböffenti!
Az egy Golgota!
Egy kálvária!

Cammog a gondolatok között, mint egy mozgássérült agg teknős, hátán-agyában a papírra vetendőkkel. Amelyek összekuszáltan várják, hogy Ariadné-fonalaként kibontassanak. Ám, akárhogy múlnak a napok, akárhogy dörömböl a türelmetlen főszerkesztő, csak nem akar összeállni a dolog.

Arca ilyenkor, mint a forró homokban zanzásodott koponyáké, ráncokkal teli, szeme elsavósodik, hangja rekedtre vált. Ha kalappal a kezében állna az utcasarkon, dobnék neki néhány fillért.
Szánalomraméltó!

Persze inkább csak annak, aki nem sejti, hogy a tolófájások már megkezdődtek, s hogy alighanem ép, egészséges gondolat-magzat születése előtt állunk.
Van, hogy ilyenkor a Múzsát hívja segítségül. Kit egyébként imádott unokája, a tengerkék-mosolyú Zsófi testesít meg. Nyújtogatja is nyakát Gyuri, ugyan illetné már meg szűzi csókjával gondolatait. A Múzsa meg cukkolja-zrikálja a szülőágyon hentergőt, ugyan adná már ki magából mindazt, ami benne sorakozik.

Gyuri hajthatatlan. El akarja hitetni magával és a világgal, hogy csak torzszülöttre telik neki, hogy a totális impotencia gyógyíthatatlan szorításában vergődik. Nem veszi észre, hogy a kutya sem hisz neki. Miközben hbátlanul idéz, citál mindenkitől, akit arra érdemesnek ítél.

Írjam le, rajzoljam körül Hemingway-i külsejét? Azt a fura bölcsességet, amely szavaiból árad, s amelyet Tolsztojhoz mernék hasonlítani?

Ha merném! De ez már glorifikálás lenne. Annak meg miért lennék alázatos szolgája?

Levonhatjuk hát a következtetést: Gyuri gondolatközvetítő-pedagógus-író.
Így tán még számára is elfogadható ez a címke.

++++++++++++++++++++++++++

Utóirat:
(Vallomás)
Ezt a jellemrajzot a pécsi 6.-os buszon, a Pilvaxba tartva a Maléter-utcai megálló és Zsolnay-szobor között "alkottam", de amíg papírra került, míg -ha ilyen esetlenül is- végső formába sikerült öntenem, annyit nyüglődtem vele, mint eddig tán egyetlen írásomon sem.
Gyuriról többet nem írok.
Írjon róla a Váncsa!
Ha kedve szottyan rá!