DÚDOLÓ A kedves most elalszik szemét lehúnyja már versem, mint könnyű pille a pillájára száll. Fülébe zümmög halkan a márciusi szél: "Várj rá, míg útja fordul s újra visszatér!" Az égen csillagok közt arca, mint jelenés és bármerre menjek szeme szemembe néz. Burkolhat, rejtegethet a növekvő sötét, tudom, meghallja mégis e kis éji zenét. Tudom, hogy kivirágzik a mosoly ajkain s úgy csattan rajtuk csókom, mint sor végén a rím. Ballagok a tavaszban a szél dúdol velem szívemet símogatja a szelíd szerelem. A lágy derű, mint hullám szelíden elborít most alszik már a kedves s tán rólam álmodik. 1951