FELMENTÉSI KÉRVÉNY
(ártatlanságom okán)

Tekintetes Mindenhatóság!

Alulírott tisztelettel kérem felmentésemet az alól a vád alól, mely szerint haszontalanul fogyasztottam el egy emberöltőnyi életet.

Kérésem indoklásául az alábbiakat hozom fel:

Az Életnek tiszta lappal indultam neki. Eleinte mások kívánságait és akaratát teljesítettem. Szófogadó ember voltam, kéremszépen, evés előtt mindíg imádkoztam ahhoz, aki ételt, italt adott, s a tanítás megkezdése előtt kinyilvánítottam hitemet Magyarország feltámadásában. Én, kéremszépen, az iskolában is csak azért lestem bele dolgozatírás közben a Vili munkájába, mert nem tudtam, hogy a jelzőt vagy a főnevet kell-e tárgyesetbe tennem. Én, kéremszépen, sohasem dugtam el a diáksapkámat, csak egyszer, amikor rózsát loptam. De én, kéremszépen, akkor nagyon szerelmes voltam és nem volt egy fillérem sem, hogy Neki virágot vegyek. Én, kéremszépen, mindíg átadtam a villamoson a helyem az öregebbeknek, és ha megszólítottak, mindkét kezem középső újja a nadrágvarrásomhoz símult, ahogyan azt a leventében tanították.
Azt a májusfát is csak azért loptam el, kéremszépen, mert azon a napon ballagtunk s nekem olyan jó kedvem volt. És érettségi után a banketten is csak azért ugrottam bele vadonatúj ruhámban a hullámfürdőbe, mert a Pista nem akarta elhinni, hogy meg merem tenni.
És a katonáéknál az őrségben is csak azért aludtam el, mert féltem a sötétségtől. Igen, kérem, katona létemre féltem, és mert úgysem mertem volna használni senki ellen a fegyveremet, inkább bebújtam az istálló szegletébe és elaludtam. Tessék csak megkérdezni Kass őrnagy urat, aki rámtalált, de jóságos szíve miatt nem citált hadbíróság elé.
Én, kéremszépen, azokat a csókokat Esztitől nem loptam, azokat úgy kaptam. kéremszépen, és mind vissza is adtam örömest. Így e tekintetben is nullszaldós vagyok.
És én, kéremszépen, a gyerekeimmel is csak azért mentem nyakig sárosan haza, mert olyan jókat tudtunk nevetni, ha a márévári patakban kilométereket futottunk egymást fröcskölve.
És én, kéremszépen, nem kivagyiságból ettem meg három adag fatányérost, csak azért, mert Janival fogadtunk, s ő elvesztette a fogadást. És én hitet kovácsoltam üres ígéretekből és igyekeztem úgy viselkedni, ahogy azok mondták, akik nem ismertek engem, kérem.
Én szerettem a munkámat, kéremszépen, és kedvvel csináltam minden feladatomat. Én sohasem mondtam ellent, én megtettem, amit kértek tőlem, s csak most látom, mennyivel többet is kérhettek volna.

Én ebből a hitből táplálkoztam, kéremszépen, és amiatt volt, hogy jól éreztem magam, s hogy azt hihettem, magam is fontos alkatrésze vagyok egy világnak.
És én, kéremszépen, elhittem, könnyes szemmel nyugtáztam mindazt, amit búcsúztatóul mondtak nekem. Elhittem kérem, hogy én egy korszak voltam, hogy mindíg szükség lesz tapasztalataimra, s hogy időnként, ha múlhatatlanul szükség lesz rám, számítanak ismereteimre.
S ha csak egyszer, egyetlen egyszer kérem, azóta is érezhetném ezeknek a szavaknak a hitelét, tán még most is hinnék bennük.
De nekem most az ég kékjében, a virágzó fák pompájában, az erdő rejtelmes susogásában kell gyönyörködnöm. És én ezt, kéremszépen, nagyon boldogan teszem. Miközben értetlenül és kerekre nyílt szemmel figyelem mások acsarkodásait, a fröcskölődő gyűlöletet.
De én nem félek, kéremszépen, mert nincs mitől félnem. Igaz, leéltem egy emberöltőnyi életet, tán igaz az is, hogy nem sok haszonnal mások, mindenki számára, de én, kéremszépen, csak azt tettem, amit elvártak tőlem.
Nem voltam lázadó, elégedetlen, szépen belesímultam sokakkal együtt a Nagy Közösségbe, s ha van bűnöm, tán csak az az egyetlen, hogy most,amikor mások időnként ezt számon kérik tőlem és korosztályomtól és megrónak érte, nem értem őket.

Tekintetes Mindenhatóság!
Fentiek alapján kérem megértő bocsánatukat és reménykedem megérdemelt felmentő ítéletükben.
Tisztelettel, 1997. július havában.