ÖRÖMPÓKER
((szíveskedjenek kipróbálni!))

A társaság gyógyíthatatlanul optimista.
Kedvünk törelten.
Magunk alkotta törvényekkel tartjuk kordában, állandóságukról különös módon gondokodunk.

Úgy történt, hogy mindennapos oktalanságainkat, morgolódásainkat kiöntve, néha tán savanyúbb állapotban oszlottunk széjjel, mint amilyennel lélek-öblíteni összejöttünk. Volt is okunk rá.
Nem tudom már melyikünk volt az, aki észrevette besavanyodásunkat. De arra emlékszem, hog Pisti hozta magával egy alkalommal Victor Hugo szlogenjét, amely imígyen szóla: "valami kimondhatatlan báj lebeg az öregkor felett!"
A hatás leírhatatlan volt!
Dőltünk a röhögéstől, s a francia klasszikus ugyancsak foroghatott sírjában, amikor hamisnak tűnő megállapítása felett fésületlenül élcelődtünk.
Aztán elkezdtünk kutatni magunkban olyan tulajdonságokat, érzéseket, jelenségeket, amelyek igazolják Victor Hugo urat.
Tetten is értük az igazságot.
Ám a játék, amelyet kedvünk vidítására találtunk ki, kissé elfajult. Egyre inklább nyúlt vissza a múltba, s ilyenkor -tromfra tromf- születtek a megtörtént esetekről szóló adomák.
A törvényt, melyről fentebb szóltam, Feri kicsattanó jókedve nyomán hoztuk.
Történt pedig, hogy egy alkalommal Feri a szokottnál is derűsebb képpel köszönt ránk. Jókedvének mindjárt okát is adta.
Elmondta, hogy egy XVIII. századi győri kalendárium került a kezébe, s ez az oka derűjének. No meg az, hogy ennek segítségével megfejtett egy talányt. Mindjárt fel is tette nekünk a kérdést, tudjuk-e, hogy a menyecske szó honnan származik. Mondtunk mindent, amit a szóhoz társítani lehetséges.
Telitalálata azonban egyikünek sem volt.
Feri diadalmasan közölte, hogy az bizony a mennyeiecske szóból alakult ki, mert annakidején a fiatal lányokat mennyei ajándéknak tekintették.
Elandalodtunk csendesen azokon az emlékeken, amelyeket a mennyeiecskék adtak nekünk életünk során, s elhatároztuk, hogy ezentúl csak derűs dolgokról beszélgetünk.
olyanokról, amelyek vidítanak, amelyek gyökerei a korai vagy régmúltba nyúlnak vissza, amelyek elsimítják a ránk karcolt redőket.
Még szankciókat is alkalmaztunk. Aki olyan hírrel, élménnyel emlékkel traktál bennünket, amely szomorúságot, elkeseredést okoz, az 10 forintot tesz a társaság kasszájába. (Ahol egyébként a cigarettára gyújtásért, a kegyes hazugságokért és a találkozókról való indokolatlan késésért már tekintélyes summa gyűlt össze.)
Játékunkat, amely így alakult ki, örömpókernek nevezzük. Egy futó élmény, egy csokor mezei virág megkapó gyönyörűségének felemlegetése és a mennyei adomák édes-bús emlékei adják savát-borsát jókedvünknek.
Mennyit tudunk kacagni Béla történetén, amikor arról mesél, hogy fogtak varjút gyermekkorukban a csonkamindszenti határban. Meleg csirízzel kenték be a sajátkezűleg készített stanicli belsejét, ebbe kukoricaszemeket tettek s a zacskó hegyét beleszúrták a frissen esett hóba. A varjak megpróbálták kicsipkedni a kukoricát a zacskóból, ám az a fejükre ragadt s mint klu-klux-klánok bolyongtak a réten. Nem volt nehéz összefogdosni őket. Hódossy néni aztán pompás levest főzött belőlük, amiről Béla állítja, hogy azóta sem evett olyan fínomat.
Mi meg elhisszük neki s kedves történetére ráteszünk egy lapáttal. Unokáink csetlését-botlását, ifjúkorunk bohóságait, érettkorunk szelíden pikáns történeteit soroljuk s eközben nevetünk, nevetünk, nevetünk.
Van, hogy ijedten nézünk körül, nem lát-e, les-e meg bennünket valaki, aki nem tudhatja mire vélni harsány jókedvünket s tán egy kicsit hibbantnak is tartanak bennünket korunkat meghazudtoló viháncolásaink miatt. Hátha még tudnák, milyen gyermekien ostobácska történetekkel traktáljuk egymást. Ugyancsak meg volna a véleményük mindannyiunkról.
A humor -mint azt tudni illik- a régi orvosi felfogás szerint a szervezet olyan nedve, amelytől az ember testi-lelki jóléte függ. Filozofikusaabb értelemben az élet ellentmondásait megértő, azokat derúben feloldó szemlélet. Akár így, akár úgy közelítjük meg, mindenképpen nélkülözhetetlen eleme kéne legyen mindennapjainknak.
A recept, amelyről írtam, egyedi. Lehet: kissé gyerekes.
De -tapasztalatból tudom- érdemes volna társadalmasítani.
Szíveskedjenek megpróbálni.

1997