Concerto grosso in F maior Sötét szobámban üldögéltem egy borús március-napon mikor hirtelen és vidáman a sarkig kitárt ablakon behullott egy madárka füttye (talán csíz vagy cinke volt) a ház előtt, a nyírfa szélben didergő ágain dalolt. Nem is figyeltem fel nagyon rá de a dallam zengett tovább és virtuóz futammal szálltak a kadenciák és triolák. És egyszerre csak visszhang támadt bennem a víg dallam nyomán és mintha egy hatalmas koncert dübörögne a zongorán: Múltból és antológiákból feleltek már a szólamok csíz pittyegett egy Shakespeare-versből s egy csalogány is csattogott. Megismertem mindjárt a hangját -ez Vogelweide madara- komor századok távlatából itt zeng szívemben a dala. Aztán cinkék és rigók is -klarinétok és oboák- rázendítettek, ilyent hallott Apollinaire is hajdanán a lövészárok mélyén ülve s felzúgott rá a tutti, úgy szárnyalt a dallam, mintha égbe törne, s távolról egy kakukk valamelyik Storm-vers mélyéről kisérte ezt az éneket neki izgatott tremolókkal hárfázó szél felelgetett a természet zendült itt dalra emlékeim nyomán s a tág horizonton már messzezengték győzelmüket a harsonák. Aztán egyszerre megint csend lett, szél borzolta meg az eget és ablakom előtt a nyírfán már csak a cinke pittyegett. 1948