NÉZZ ÉS LÁSS
(kétpólusú világ)

Nézd a korahajnali városra terpeszkedő szmog vígasztalhatatlan szürkeségét,
de lásd a felkelő nap bíborsugarában csivitelve fürdő madarak kórusimáját.
Nézd az olajszagú tenger lomha vonaglását, benne a fáradtan önmaguk terhét cipelő, valaha színestollú gulipánokat,
de lásd az azúrkék tenger vígasztaló végtelenségét, a hullámok játszi
vídámságát, a felborzolt víztarajok gyönyörű vitustáncait.
Nézd a felhúzott závárzatú fegyverek ravaszain idegesen nyugvó kezet,
de lásd a mikoroorganizmusok világában kutató agy parancsait végrehajtó újjakat.
Nézd a kopott bőrtárcák alján reszketeg kézzel matató öregeket,
de lásd a szélesmosolyú nagyanyók boldogságot sugárzó játékait.
Nézd a gyermekét vígasztalan kétségbeesésében halálba küldő anya zavarodottságát,
de lásd a gyermeke tipegését óvó, gagyogását hallgató szülő gyönyörködését, tisztaszívű józanságát.
Nézd a savas eső nyomán bágyadttá, színtelenné vált erdők szomorúságot árasztó látványát,
de lásd a pipacspiros rét virágzó csodáit.
Nézd a város elviselhetetlen zajának fülsértő kakofóniáját,
de lásd a templomi csend léleköblítő varázsát.
Nézd a pusztító kezek nyomán hátramaradt rom- és mocsokhalmazt,
de lásd az értő kezek-alkotta üvegpalotákat, acéltornyokat.
Nézd az esőáztatta plakátok hazuggá vált jelszavait,
de lásd a holnapunkért kűzdő ember csendes verejtékcseppjeit.
Nézd a farizeusokat, akik üres szavakkal hívják és gyűjtik maguk köré a lélek világtalanjait,
de lásd az őszinte szó és tett minden szépre mozgósító erejét.
Nézd a tankok áthatolhatatlannak tartott páncéljai mögött lapuló katona könyörtelenségét,
de lásd a szenvedőkért tenni tudó és akaró embermilliók önfeláldozó tisztességét.
Nézd a sötét égen végigrohanó villám kísérteties fényeit,
de lásd a nyomában támadt vihar utáni csend és béke részegítő illatát.
Nézd a temetők csendjében halottaikkal beszélgető itthagyottak gyógyíthatatlan bánatát,
de lásd a szülőszobák előtt toporgó apák visszafojtott boldogságát.
Nézd a koraőszi ködök lombokat sanyargató hűvösségét,
de lásd az égre varázsolt színek ünnepi pompáját.
Nézd a betegágyon szenvedők segélykérő pillantásait,
de lásd a feléjük nyúló kezek igaz szándékait.
Nézd a holtak elkeserítő mozdulatlanságát,
de lásd a játszótéren ugrabugráló gyermekhad könnyed felelőtlenségét.
Nézd a radarernyők groteszk arabeszkjeit értő szemmel vizsgálókat,
de lásd a górcsövek fölé hajlók szent elhivatottságát.
Nézd a cigarettafüstös kocsmákban únottan támaszkodó embert,
de lásd az erdők mélyén, a csend ölében magát feloldani tudó társ megtisztulását.
Nézd az ágyúk öblös hangjainál tüsténtkedő marcona katonát,
de lásd a hangversenyterem pianissimóit magába szívó ember emelkedettségét.
Nézd a parancsszavak rút kegyetlenségét,
de lásd a vígasztalók gyógyító erejét.
Nézd az ember mindenre képes vadságát,
de lásd a vadon állatának természethez igazodó szelídségét.
Nézd önmagad, életed, múltad, reményeid, terveid,
de lásd az utast is, amelyen ezekhez el akarsz és el is tudsz jutni.
Nézz!
De mindíg láss is!