(Ez az írásom 2003. ápr. 4-én jelent meg egy irodalmi-kultúrális folyóiratban. Akkor és ott sikerült Jenny néném 1901-ben készült, Rudnay Gyulának dedikált fényképének és az alant közölt leveleknek fotokópiáit közzétennem.
Sajnálom, hogy ezt most nem tehetem.)

"Nézd a szerelmesek mihelyt a
vallomásuk megesett, mindjárt
hazudnak!"
(Rainer Maria Rilke)

A családi legendárium emlékhegyeinek csúcsán Jenny néném trónol. Immár több, mint egy évszázada, s míg lesz, ki emlékezzék rá, mindaddig megfellebbezhetetlenül.
Rudnay Gyulához fűződő, végül tragikusan végződött szerelme gyémántszeme annak a romantikus léleknek, amely a századvégi hölgyek jellemének elmaradhatatlan kelléke volt. Az emellé párosult erkölcs, tehetség és honleányi elkötelezettség csak kiegészítői lehettek és voltak a kor ideáljának.

Jenny néném 1879-ben született, csupán két évvel Ady Endre után. Akivel egy jólsikerült debreceni jogászbálon aztán 1898-ban cotillont táncolhatott az Arany Bika nagytermében. Neki a legendás költő csak "adybandi" volt, s amikor Bandi első verseskötete megjelent, azt szeretetteljes emlékként dedikálta Jenny nénémnek. Amikor pedig Rudnay és Jenny néni között dúlt a tragikus szerelem, volt, hogy Gyula szerelmetes leveleit "adybandi" látta el post-scriptumokkal, azaz utóirattal.

Most már illene elárulni -annak, aki esetleg nem tudná-, ki is volt Rudnay Gyula. Hadd szorítkozzam itt egyszerűen csak az 1928-ban kiadott Dante-Pantheon lexikon róla szóló ismertetésére, amely már akkor éreztette Rudnay művészi nagyságát.

Ekként: ".....erőteljes festésű női alakjaival, majd nagyobb tömegeket egybefoglaló kompozícióival tűnt fel.....fínomra hangolt tájképeivel külföldön is sikert aratott. A Képzőművészeti Főiskola tanára....."

Rudnay Gyula (1878-1957) a híres nagybányai festőiskola megalapítói sorába tartozik és Tornyai János (1869-1938) hódmezővásárhelyi művésztelepének tagjaként Munkácsy festészetének külsőségeit hagyománnyá nemesítő iskola vezéregyénisége.

Jenny néni stúdiumait Svájcban végezte, négy nyelven beszélt, verseket írogatott, kiválóan játszott spinéten, amely a kalapácsos zongora elődje volt, s amelyet még -bár már használhatatlan állapotban- láthattam gyermekkoromban, mintegy Jenny nénire emlékeztető mementóként. A Rudnay és a Jenny néni között kibimbózó szerelem nyomán született levelek sokáig birtokomban voltak. Azokat a pécsi Janus Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztályának ajándékoztam, de az alábbi két levelet megőriztem.
Az itt látható fac-similék (ez természetesen csak a folyóiratban közöltekre vonatkozik B.A.) tanúbizonyságai annak a stílusnak, hangulatnak és ma már kissé megmosolyogtató lángolásnak, amelyet Jenny néni érzett és táplált Gyula úr iránt.

Hely hiányában önkényesen válogatok a több, mint tízoldalas levélből, remélni merem, hogy a citátumok igazolják mindazt, amit fentebb eldadogtam.
Előbb Vajda-Hunyadon élő nagybátyjáról beszél Ilmi barátnőjének írt levelében:

".....szegény vágyott az igaz szerelem után, s amely végre megjött, ám oly szerencsétlenül, hogy azt viszonzandó nem igen remélheti soha, mert az illető mást szeret......Tűri sorsát, szegény, végtelenül, mert oly igazán tud érezni, mint kevés lélek mostanában.....Az érezni tudó lelkeknek a sorsuk ilyen, mint a miénk, mit szólsz hozzá, Édesem?....."

Megismerszik ebből a levélből Jenny néném lelkének kovásza, amely a tiszta érzelmeket felforrósítani és ellenállhatatlanná erjeszteni volt képes.

Aztán a Gyulával való megismerkedés már-már intim részletei:

".....említettem előtted egyszer, midőn 1895 nyarán Pesten hosszabb ideig tartózkodtam, egyik nagybátyám özvegyénél laktam, akinek majdnem velem egykorú fia van, neve ennek Rudnay Gyula festőművész. A fiú alig odaérkezésem után látott először, belém szeretett s elhatározással volt, ha viszontszerelemre talál érzelme, valami ígéretet tenni a jövőre nézve. De ugyanazon nyáron Gyulának egy unokafivére, dr Rudnay Imre gyermekorvos fenn időzött egész szünidőn által és engem Ő is akkor ismert meg. Imre ekkor még IV. éves orvostanhallgató volt (figyeli a kedves Olvasó? Imre fentebb már gyermekorvosként tituláltatik, holott még "csak" negyedéves orvostanhallgató. Mindez némi társadalmi ítéletet és rendfokozati besorolást jelentett akkor. B.A.), semmi oly különös vonzerővel nem bírt, de igen nemeslekű és fínom modorú ember, velem szívesen foglalkozott és én belé szerettem. De bár igen magas kűzdelmembe került, ezt előtte eltitkolni tudtam, pedig bizonyára viszont lángra is találtam volna, egyes megjegyzése után ítélve, amit a néni előtt véletlenül elmondott és én ezt megtudhattam. (Két eset lehetséges: vagy a néni volt pletykás, vagy Jenny néném hallgatózott! B.A.) Én mindinkább tartózkodó lettem vele szemben, mert ismertem ambitiózus (sic!) létét és tudtam, Ő Pesten kíván maradni hosszabb ideig, mint orvos is, néki pedig ilyen feltételek mellett hozományos leányra van szüksége, mert néki magának vagyona nincs. Így jobbnak láttam idejekorán hozzálátni a baj orvoslásához, bár bizony Ilmikém az igen nehezemre esett s nem is történt meg csak akkor, midőn egy másnemű szeretet váltotta fel azt. Az, amit Gyula iránt érzek most, s amely pedig a múlt év októberében látott napvilágot lelkemben. Én Imrét minden erőm feszítése mellett sem tudom feledni.....Ám a szívemben eluralkodó, Gyula iránt érzett szeretet meggyőzött arról, hogy Őt feladnom kell s akkor kezdtem is ezt meg....."
".....A néninek írtam a múlt év szeptemberének végével, adná meg nekem Gyula címét, hogy frissen született szerelméről megbizonyosodhassam....."

"....Az én nagyon szeretett Gyulám levele egész szűmet fellobbantotta, Ő a legbensőbb önzetlen szerelméről biztosított és tanúskodott nekem, s akkor oly elhagyatottnak és bizonytalannak érzett lelkem igaz, mély szerelemre gyulladt iránta, amit az Ő nemes lelke nagyon megérdemel.....Viszonyunk még szüleim és testvéreim előtt is titok s az is marad, mert nővéreim gondolkodásmódja egészen más, ők a szerelem fogalmára nem adnak semmit, ők így ezt megérteni nem tudnák.....Én ezt a a szerelmet nem áldozom fel, mert ez a szerelem sokkal szentebb, mintsem azt érdemtelenül bírálni lehetne....
Hogy mikor lehetünk egymáséi, az a jövő titka.....csak segítségünkre legyen a jó Isten igaz kegyelme, amiben bízom is, mert nem hagyja el Ő a benne bízó lelkeket és az egymást igazán szerető szíveket...."

Érdemes lenne ennek a levélnek minden sorát ideidézni, ám ezt annak terjedelme (és kedves terjengőssége) itt nem teszi lehetővé.

Mi történt ezután? Rudnay Gyula "Olaszhonba távozott -írja Jenny néni- s ha onnan visszatér, tán kibimbózhat teljességgel szerelmünk...."

Ám Rudnay Gyula a mediterrán szépségű és tempermantumú lányoknak nem tudott ellenállni. Szívesen töltött velük egyre több órát, ami ugyan megbocsátható lenne, ha azok nem minősültek volna át pásztorórákká. Ám azok bizony azzá minősültek!

És a hír bármily lassan, cammogva jár, szárnyakat kap, ha a Sors úgy akarja, s mindez eljutott Jenny néném fülébe. A letargia, amely később gyógyíthatatlan depresszióvá dagadt, már sejttette a tragédiát. Amely aztán 1902-ben, Jenny néni 24 (!) éves korában be is következett. Meghasadt a szíve! - mondták.

Sírja a szarvasi temetőben van, melyre Gyula Olaszhonból hazaérkezve szekérszámra vitte a virágot, ám a hátramaradt testvérek és rokonok haragja elől menekülnie kellett, s párizsi útja után már csak a hozzátartozók koszorúi díszítették Jenny néném sírját.

Ha nyaranként Szarvason járok és meglátogatom a családi sírboltot, mindíg zöld-fehér-piros kompozíciójú csokorral gálánskodom Jenny néninek, egy kicsit Gyula egykor még ígéretes olaszországi emléke miatt is.